"A" JELŰ VÍZTERMELÉSI BEJELENTKEZŐ LAP
A jogszabályban előírt bejelentkezés az érvényes vízjogi engedély vízkészletjárulékra vonatkozó adatainak visszaigazolására szolgál, melyet a jog-erős engedély kézhezvételétől számított 15 napon belül kell benyújtani a nyil-vántartáshoz. Az adózás rendjéről szóló törvény (ART.) értelmében nyilván-tartást kell vezetni a járulékfizetésre kötelezettek köréről, a járulékkötelezettség alapjáról, és a járulékkötelezettség mértékét meghatározó adatokról, ezért a beje-lentőlap három részre tagozódik - az engedélyes, az engedély és a járulékkate-gória adataira.
A járulékkötelezettek nyilvántartása az ART. 24.§-a alapján az adóazonosí-tó számmal történik, mely az adószámmal nem rendelkező magánszemélyek esetében az adóazonosító jel - ennek hiányában, nem magyar állampolgár-ok esetén az útlevélszám - melyet a kötelezettnek minden iraton fel kell tün-tetnie. A "szakágazat" a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott nómen-klatúra szerinti - a tevékenységi körnek megfelelő - statisztikai számjel. A bankszámlaszám a teljesített befizetések azonosítására szolgál. Az engedé-lyes többi adata - név, cím, telefon, fax, ügyintéző neve - a kapcsolattartás biz-tosításához szükséges.
A vízhasználatra vonatkozó adatokat - vízikönyvi szám, engedély határozat száma, típusa, a vízhasználat besorolása, vízhasználó telep neve, címe, enge-délyben lekötött vízmennyiségek vízhasználati időszakonként - az engedélynek megfelelően kell kitölteni. A vízhasználat besorolása akkor idényjellegű, ha a vízhasználat az év meghatározott időszakában történik és ez a vízjogi engedély-ben konkrétan rögzítésre került. Kisfogyasztó akkor, ha az átlagos lekötés napi értéke nem haladja meg a 25 m3-t, egyéb esetben negyedéves kötelezettségű. Ha az engedélyben a lekötött mennyiség több vízhasználati időszakra van meg-bontva, akkor ezeket elkülönítetten, önálló lekötésként kell kezelni az el-számolás során is.
A járulék mértékét az un. gazdasági szorzó határozza meg. A gazdasági szorzó megállapításához három - a vízjogi engedélyben rögzített - tényezőt kell figye-lembe venni. A vízkészlet jellegét, a vízminősítést és a vízhasznosítás jellegét. A vízhasznosítás jellegét százalékos arányban kell beírni, és ha több célra oszlik, akkor a vegyes felhasználás szorzóját súlyozott átlagszámítással kell meghatá-rozni.
A bejelentkező nyilatkozat hiányos kitöltése - mely vonatkozik a dátumozásra és a cégszerű aláírásra is - a bejelentkezés határidejének elmulasztását jelenti és bírságolást von maga után.
"B" JELŰ NEGYEDÉVES TERMELÉSI NYILATKOZAT
Az érvényes üzemeltetési vízjogi engedély alapján kitermelt vízmennyiségekről - ha a lekötés átlagértéke meghaladja a 25 m3/nap értéket - negyedévente nyi-latkozni kell, a negyedévet követő hónap 15. napjáig. Ha az adott negyedévben bármilyen okból nem történt vízhasználat, az nem mentesít a 0 m3-es nyilatkozat megtétele alól. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a vízhasználó és a vízhaszná-lat azonosító adatait, valamint a járulékszámításhoz felhasznált adatokat.
Az azonosító adatokat az "A" jelű bejelentkező lap illetve a vízjogi engedély alapján kell kitölteni. A járulékszámítás alapadatait (alapjárulék, gazdasági szor-zó, mértségi szorzó) az adott vízhasználati időszakra érvényes időarányos átlag-értékekkel kell figyelembe venni a mértségi szorzó kivételével. A mértségi szor-zót a 43/1999. KHVM rendelet 5. §. (1) bekezdés f) pontja szerint kell alkal-mazni. A járulék összegét az alapjárulék, a gazdasági szorzó, a mértségi szorzó és a termelt vízmennyiség szorzata adja.
A nyilatkozaton fel kell tüntetni a tárgynegyedévben járulékmentes vízhasználat mennyiségét a mentesség jogcímével együtt.
A nyilatkozati lapon négy - önálló besorolási kódú - víztermelés járuléka szá-molható el. Amennyiben a vízhasználó négynél több járulékköteles vízhasznála-tot valósít meg, a nyilatkozati lapon fel kell tüntetni a lapok darabszámát és sor-számát is. A VKJ kötelezettségek összesítése csak az utolsó lapon szükséges.
A víztermelési nyilatkozat hiányos kitöltése - mely vonatkozik a dátumozásra és a cégszerű aláírásra is - a bevallás határidejének elmulasztását jelenti és bírságo-lást von maga után.
"C" JELŰ ÉVES TERMELÉS-ELSZÁMOLÁSI NYILATKOZAT
Az érvényes üzemeltetési vízjogi engedély alapján kitermelt vízmennyiségekről - ha a lekötés átlagértéke meghaladja a 25 m3/nap értéket - a negyedéves nyilat-kozatokon túl összevont éves nyilatkozatot is be kell nyújtani. Kis- és idényjel-legű fogyasztóknál csak éves nyilatkozat benyújtása szükséges, a tárgyévet kö-vető január 15. napjáig.
A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a vízhasználó és a vízhasználat azonosító adatait, a vízhasználati időszakot, valamint a járulékszámításhoz felhasznált ada-tokat.
Az azonosító adatokat az "A" jelű bejelentkező lap illetve a vízjogi engedély alapján kell kitölteni. A járulékszámítás alapadatait (alapjárulék, gazdasági szor-zó, mértségi szorzó) az adott vízhasználati időszakra érvényes időarányos átlag-értékekkel kell figyelembe venni a mértségi szorzó kivételével. A mértségi szor-zót a 43/1999. KHVM rendelet 5. §. (1) bekezdés f) pontja szerint kell alkal-mazni.
A VKJ alap-összegét - kis- és idényfogyasztó esetén - az alapjárulék, a gazda-sági szorzó, a mértségi szorzó és a termelt vízmennyiség szorzata adja. Negyed-éves kötelezettség esetén a VKJ alap-összeg a négy negyedévben kiszámolt járu-lékok összege. Az alap-összegen felül, el kell számolni a kontingens eltérés járu-lékával is. Amennyiben a tényleges víztermelés nem éri el a lekötés 80 %-át, vagy meghaladja a 110 %-át, VKJ eltérési-összeg is keletkezik. Számítása meg-egyezik a termelés alapján keletkező alap-összeg számítási metódusával, a kon-tingenseltérés mennyiségét figyelembe véve.
A nyilatkozaton fel kell tüntetni a tárgyévben járulékmentes vízhasználat meny-nyiségét a mentesség jogcímével együtt.
A nyilatkozati lapon három - részidőszak, vagy önálló besorolási kódú - vízter-melés járuléka számolható el. Amennyiben a vízhasználó háromnál több járu-lékköteles vízhasználatot valósít meg, a nyilatkozati lapon fel kell tüntetni a la-pok darabszámát és sorszámát is. A VKJ kötelezettségek összesítése csak az utolsó lapon szükséges.
A víztermelési nyilatkozat hiányos kitöltése - mely vonatkozik a dátumozásra és a cégszerű aláírásra is - a bevallás határidejének elmulasztását jelenti és bírságo-lást von maga után.
"D" JELŰ VÍZFOGYASZTÁSI BEJELENTKEZŐ LAP
A jogszabályban előírt bejelentkezés az érvényes szolgáltatási szerződés vízkészletjárulékra vonatkozó adatainak visszaigazolására szolgál, melyet a víz-használat megkezdésétől számított 15 napon belül kell benyújtani a nyilvántar-táshoz. Az adózás rendjéről szóló törvény (ART.) értelmében nyilvántartást kell vezetni a járulékfizetésre kötelezettek köréről, a járulékkötelezettség alapjá-ról, és a járulékkötelezettség mértékét meghatározó adatokról, ezért a bejelentő-lap három részre tagozódik - az üzemi fogyasztó, a fogyasztási hely és a járu-lékkötelezettséggel kapcsolatos adatokra
A járulékkötelezettek nyilvántartása az ART. 24.§-a alapján az adóazonosí-tó számmal történik, mely az adószámmal nem rendelkező magánszemélyek esetében az adóazonosító jel - ennek hiányában, nem magyar állampolgár-ok esetén az útlevélszám - melyet a kötelezettnek minden iraton fel kell tün-tetnie. A "szakágazat" a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott nómen-klatúra szerinti - a tevékenységi körnek megfelelő - statisztikai számjel. A bankszámlaszám a teljesített befizetések azonosítására szolgál. Az engedé-lyes többi adata - név, cím, telefon, fax, ügyintéző neve - a kapcsolattartás biz-tosításához szükséges.
Az üzemi fogyasztást a jogi szabályozás szerint egy település közigazgatási ha-tárain belül - a fogyasztási helyek számától függetlenül - összevontan kell ke-zelni, vagyis az üzemi fogyasztást településenként kell érteni. A jogszabályi ér-tékhatár éves vízmennyiséget, a szolgáltatási szerződés viszont napi átlagos vízmennyiséget határoz meg. Tekintettel arra, hogy a szerződött vízmennyiséget a fogyasztó az év minden napján igénybe veheti, ezért a jelenleg érvényes érték-határ 28 m3/nap mennyiségnek felel meg. Az ezt meghaladó szerződött mennyi-ség potenciális üzemi fogyasztásnak minősül és bejelentkezésre kötelezett.
A bejelentkező lap alján lévő nyilatkozatok közül a megfelelők kiválasztása kö-telező, e nélkül a bejelentkezés érvénytelen. A fizetési mentességi nyilatkozat kiválasztása csak a közegészségügyi igazolás becsatolásával együtt érvényes, de ebben az esetben is a tényleges fogyasztásról a nyilatkozat kötelező.
A bejelentkező nyilatkozat hiányos kitöltése - mely vonatkozik a dátumozásra és a cégszerű aláírásra is - a bejelentkezés határidejének elmulasztását jelenti és bírságolást von maga után.
"E" JELŰ NEGYEDÉVES FOGYASZTÁSI NYILATKOZAT
Az érvényes szolgáltatási szerződés alapján fogyasztott vízmennyiségekről ne-gyedévente nyilatkozni kell, a negyedévet követő hónap 15. napjáig. Ha az adott negyedévben bármilyen okból nem történt vízhasználat, az nem mentesít a 0 m3-es nyilatkozat megtétele alól. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a vízhasználó és a vízhasználat azonosító adatait, valamint a járulékszámításhoz felhasznált ada-tokat.
Amennyiben a szerződött vízmennyiség értékhatár alatti, de év közben bármi-lyen okból (pl. csőtörés) a tényleges fogyasztás meghaladja a 10.000 m3-t, a tárgynegyedévet követő hónap 15-ig a tárgyévben fogyasztott vízmennyiség alapján kell a járulékot a tárgynegyedévben érvényes alapdíj figyelembe vételé-vel kiszámítani és megfizetni
Az azonosító adatokat az "D" jelű bejelentkező lap alapján kell kitölteni. A járu-lékszámítás alapadatát (alapjárulék) az adott vízhasználati időszakra érvényes időarányos átlagértékekkel kell figyelembe venni A járulék összegét az alapjáru-lék és a fogyasztott vízmennyiség szorzata adja.
A nyilatkozati lapon hét - önálló besorolású - településen megvalósított vízfo-gyasztás járuléka számolható el. Amennyiben a vízhasználó hétnél több járulék-köteles vízhasználatot valósít meg, a nyilatkozati lapon fel kell tüntetni a lapok darabszámát és sorszámát is. A VKJ kötelezettségek összesítése csak az utolsó lapon szükséges.
A víztermelési nyilatkozat hiányos kitöltése - mely vonatkozik a dátumozásra és a cégszerű aláírásra is - a bevallás határidejének elmulasztását jelenti és bírságo-lást von maga után.
"F" JELŰ ÉVES FOGYASZTÁS-ELSZÁMOLÁSI NYILATKOZAT
Az érvényes szolgáltatási szerződés alapján fogyasztott vízmennyiségekről a ne-gyedéves nyilatkozatokon túl összevont éves nyilatkozatot is be kell nyújtani az évet követő január hónap 15. napjáig.
A fogyasztott vízmennyiség és a járulék a négy negyedévben bevallott értékek összege kell, hogy legyen.
A nyilatkozati lapon hét - önálló besorolású - településen megvalósított vízfo-gyasztás járuléka számolható el. Amennyiben a vízhasználó hétnél több járulék-köteles vízhasználatot valósít meg, a nyilatkozati lapon fel kell tüntetni a lapok darabszámát és sorszámát is. A VKJ kötelezettségek összesítése csak az utolsó lapon szükséges.
A víztermelési nyilatkozat hiányos kitöltése - mely vonatkozik a dátumozásra és a cégszerű aláírásra is - a bevallás határidejének elmulasztását jelenti és bírságo-lást von maga után.
"K" JELŰ KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓI NYILATKOZAT
A közüzemi szolgáltatóknak a 2003. évi CXVI. tv. 14. számú melléklet 13/b) pontja alapján a tárgyévet követő január 15-ig nyilatkozni kell az üzemi fogyasz-tók részére lekötött és szolgáltatott vízmennyiségekről.
Ez azt jelenti, hogy ha a szolgáltatási szerződésekben településenként összevont átlagos napi vízmennyiség meghaladja a 28 m3-t, vagy a tárgyévben kiszolgálta-tott vízmennyiség meghaladja a 10.000 m3-t, az adott fogyasztó tárgyévi adatai-ról mérlegelés nélkül nyilatkozni kell.
A nyilatkozat tartalmazza az üzemi fogyasztó adószámát, nevét, székhelyét, cí-mét, a vízhasználati hely településének nevét, a szerződött és kiszolgáltatott vízmennyiséget.
Amennyiben az üzemi fogyasztók száma miatt több "K" jelű lap kerül kitöltésre, akkor a lap sorszámát és darabszámát is ki kell tölteni.
Ha a szolgáltató nem áll kapcsolatban üzemi fogyasztónak minősülő vízhaszná-lóval, akkor a nemleges nyilatkozatot kell kitölteni.
A vízszolgáltatási nyilatkozat elmulasztása vagy hiányos kitöltése - mely vonat-kozik a dátumozásra és a cégszerű aláírásra is - a bevallás határidejének elmu-lasztását jelenti, és bírságolást von maga után.
"L" JELŰ LÉTESÍTÉSI-SZÜNETELTETÉSI NYILATKOZAT
A létesítési és szüneteltetési engedélyben lekötött vízmennyiségnek a jogsza-bályban meghatározott százaléka járulékköteles. A járulék kiszámításánál figye-lembe vett adatokról a tárgyévet követő hónap 15-ig nyilatkozni kell.
A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a vízhasználó és a vízhasználat azonosító adatait, valamint a járulékszámításhoz felhasznált adatokat.
Az azonosító adatokat az "A" jelű bejelentkező lap illetve a vízjogi engedély alapján kell kitölteni. A járulékszámítás alapadatait (alapjárulék, gazdasági szor-zó) az adott vízhasználati időszakra érvényes időarányos átlagértékekkel kell fi-gyelembe venni. A járulék összegét az alapjárulék, a gazdasági szorzó és a lekö-tött vízmennyiség jogszabályban előírt százalékának a szorzata adja.

|